A két nem eltérő módon tudja maximalizálni szaporodási sikerét (a hímek nagymennyiségű nőivarsejt monopolizálásával, a nők minőségi hímek választásával és erőforrásainak kisajátításával). Az ideális szaporodási rendszer a hímeknek így a poligínia, a nőstényeknek a monogámia (esetleg poliandria) lenne. A sokféle egyéb tényező egymásrahatásával aztán a párzási rendszerek nagy változatossága alakul ki.

A monogámia nem teszi lehetővé a hímnek más nőstény monopolizálását, viszont sok esetben az utód túlélése érdekében, vagy a nőstény nehéz fellelése miatt kifizetődőbb lemondani a sok nőivarsejtről, és a "keveset, de biztosan" elvet alkalmazni.

A poliandria a hím számára szintén nem előnyös, és általában ökológiai kényszerek állnak az ilyen rendszerek hátterében.

A poligíniában a nőstény vagy nem kap semmiféle szülői befektetést a hímtől, vagy osztosznia kell rajta ivartársaival. Más előnyök viszont (a védelmező hím vagy a csoportosság előnyei) lehetővé teszi a hímeknek sok nőstény kisajátítását. Ez több módon is történhet, és általában a nőstények térbeli és időbeli eloszlásának következtében alakul ki az adott fajra jellemző többnejűség.