A két nem eltérő módon tudja
maximalizálni szaporodási sikerét (a hímek nagymennyiségű
nőivarsejt monopolizálásával, a nők minőségi
hímek választásával és erőforrásainak
kisajátításával). Az ideális szaporodási
rendszer a hímeknek így a poligínia, a nőstényeknek
a monogámia (esetleg poliandria) lenne. A sokféle egyéb
tényező egymásrahatásával aztán a párzási
rendszerek nagy változatossága alakul ki.
A monogámia nem teszi lehetővé a hímnek más
nőstény monopolizálását, viszont sok esetben az
utód túlélése érdekében, vagy a
nőstény nehéz fellelése miatt kifizetődőbb lemondani
a sok nőivarsejtről, és a "keveset, de biztosan" elvet alkalmazni.
A poliandria a hím számára szintén nem előnyös,
és általában ökológiai kényszerek
állnak az ilyen rendszerek hátterében.
A poligíniában a nőstény vagy nem kap semmiféle
szülői befektetést a hímtől, vagy osztosznia kell rajta
ivartársaival. Más előnyök viszont (a védelmező
hím vagy a csoportosság előnyei) lehetővé teszi a hímeknek
sok nőstény kisajátítását. Ez több
módon is történhet, és általában
a nőstények térbeli és időbeli eloszlásának
következtében alakul ki az adott fajra jellemző többnejűség.